vissza

Dokumentum kezelés - biztonságosan


Abban bizonyosan egyetértünk, hogy nincs olyan vállalkozás ma Magyarországon, de valószínűleg a világon máshol sem, ahol a működés során egyáltalán nem keletkeznek papír alapú dokumentumok. Ezek kezelése egy sor problémát vet fel; a titoktartással, a rögzítéssel, a visszakereshetőséggel, a tárolással és egyebekkel kapcsolatosan.

Erre kínálunk megoldást egy olyan workflow menedzsment bevezetésével, mely biztosítja a folyamatban résztvevő kollégák közt a folyamatos és ellenőrzött dokumentum-, valamint információáramlást és az azok kezelésével együtt járó feladatok részben automatikus - előre definiált módon való - kiosztását, nyomon követését.

Hétköznapi példaként megemlítenénk a számlakezelést, engedélyeztetést, szerződéskezelést, mint nagy papírigénnyel és összetett munkafolyamatokat igénylő feladatok beillesztését ebbe a rendszerbe. Ezekre a folyamatokra jellemző, hogy jól definiálhatóak, határidőhöz rendeltek, előre tervezhetőek, ismétlődők, több szereplősek, jóváhagyást igénylők, számosságuk meghatározó, esetleg több rendszer integrációját igénylik (számlázási, vállalatirányítási, projektmenedzsmenti, stb.).

A megoldásunk két lépcsős.
Elsőként, audit jelleggel feltérképezzük a vizsgálat tárgyát képező munkafolyamatokat (jelenlegi működés), meghatározzuk az esetleges gyenge pontokat és azok okait, valamint a jól működő folyamatokat. Ennek pontos lépéseit az adott ügyfél igényeinek meghatározása után, egyedileg alakítjuk ki. Ennek eredményeképpen javaslatot teszünk a működési folyamatok át- és kialakítására.

Második lépésben, igény esetén, az adott javaslatunk megvalósítását is elvégezzük, végig menedzselve a projektet a folyamatok adminisztratív bevezetésétől a fizikai megvalósításig.

Ez a megoldásunk összekötve a meglévő erőforrások jobb kihasználásával, jelentős költségcsökkentést és hatékonyságnövekedést jelent ügyfeleink részére.
 

TelComIn
Audit
Az adott szervezet, már működő infokommunikációs rendszerét és ügyviteli folyamatait szakmai szempontból megvizsgáljuk ...
TelComIn
Optimum
A vizsgált szervezet által igénybevett infokommunikációs vagy energetikai szolgáltatásokat költségoldalról elemezzük. ...
TelComIn
Workflow
A meglévő erőforrások hatékonyságának növelése. ...

Legfrissebb híreink

Áprilisra megduplázza 3G-s lefedettségét a Vodafone

Áprilisra csaknem a duplájára növeli 3G-s hálózatának országos, földrajzi lefedettségét a Vodafone Magyarország, azaz mindenhol biztosít majd mobil szélessávú szolgáltatást a cég, ahol jelenleg még csak 2G-s szolgáltatással van jelen.
Lezárja a nyílt LTE-tesztet a Magyar Telekom

Február 16-án az előre beharangozott időpontban véget ért a Magyar Telekom kiterjedt LTE-tesztje, melyet több száz tesztelő bevonásával végzett a szolgáltató Budapesten.

© 2010 TelComIn. Minden jog fenntartva! Design: Üzemeltetés: